Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Az Átrium Filmszínház 2017/2018-as évad bemutatói

2017.05.24 kovacsad

Az Átrium Filmszínház 2017/2018-as évad bemutatói

Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez jövőre az Átrium Film-Színházban a 2017/2018-as évadban.

Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez a jövő évadban az Átrium Film-Színházban, amelynek vezetését szeptembertől a Kultúrbrigád Kft. veszi át.

A színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: az Átrium működtetését a színházban öt éve dolgozó fiatal csapat veszi át, Ugrai István, a színház intendánsaként, Zsedényi Balázs operatív menedzserként, Nyulassy Attila technikai menedzserként vezeti majd az intézményt. A magánszínházként működő Átrium folytatja azt a munkát, amelyet az elmúlt években végzett, miután a színház eddigi tartalomszolgáltatójának, az Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány ötéves szerződése lejárt. 

Ugrai István elmondta: elsőként, októberben Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című, 1974-ben készült filmjének színpadi adaptációját, a Kultúrbrigád produkciójában.

Alföldi Róbert felidézte: a történetben egy idősödő takarítónő szerelembe esik egy bevándorló fiatalemberrel. Egyszerű történet, amely arról szól, hogy mit jelent a valódi szeretet, összetartozás és a másik tisztelete és megbecsülése - fogalmazott, majd kiemelte: a bemutatót különlegessé teszi az is, hogy a termet új elrendezésben szeretné használni, a darab pici térben játszódik. A főszerepeket Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna alakítja, a további szerepekben Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Bercsényi Péter és Szatory Dávid látható.

Ugrai István elmondta: egy további bemutatót is terveznek Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád produkciójában decemberben.

Mint mondta, februárban látható a Vendetta munkacímű előadás, amelyet Bodó Viktor ír és rendez. A darab egy társulatról, egy színházi pályázatról és a politikáról fog szólni, a főbb szerepekben Lukáts Andor, Molnár Piroska, Gyabronka József, Lázár Kati látható.

Szintén februárban mutatják be George Orwell 1984 című regényének új adaptációját, amelyet a Lepkegyűjtő Produkció készít, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével és a k2 Színház színészeivel.

Horgas Ádám elmondta: a mű olyan klasszikus, amely mostanra elkeserítően aktuálissá vált, ennek szeretnék egy nagyszabású színházi feldolgozását létrehozni az Átriumban.

Ugrai István kitért arra, hogy az Átriumban játszó társulatok nagy részével - köztük a Pintér Béla és Társulatával, a Lepkegyűjtő Produkcióval, a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel, valamint a Budapesti Operettszínházzal - folytatódik a közös munka.

Műsoron maradnak azok az előadások, amelyeket évek óta sikerrel játszik az Átrium, például a Parasztopera, a Bárkibármikor, Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr!, a színház nyitóelőadásaként bemutatott Vaknyugat, a II. Edward, a Pillanatfelvétel, Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátéka, a Nők az idegösszeomlás szélén című musical, a Sirály, a Frida, a Makbett, A Soha Vissza Nem Térő és az Átriumklorid is. Kiemelte: a színház elsődleges célja szórakoztató, de társadalmi szempontból érzékeny, tartalmas, összetett előadások bemutatása.

 lmondta: szeptembertől az Átrium égisze alatt fog működni a színházi nevelési előadásokat létrehozó Mentőcsónak Egység, amely két bemutatót készít, produkciói a Jurányi Házban láthatók: az egyik előadás Gimesi Dóra A vezér című Lorenzaccio-feldolgozása, a másik egy új interaktív, társasjáték-jellegű darab.

Az Átrium zenei nevelési programokat is tervez: az óvodások és kisiskolások számára Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, a felső tagozatosok és a középiskolások számára a Budapest Jazz Orchestra mutat be beavató koncerteket.

Elmondta: műsorra tűzik a Tasnádi István és a Majdnem Színház csapata által írt Majdnem 20 című, az egykori Bárka Színházra emlékezve az Ördögkatlan produkciójában bemutatott Vidovszky György rendezte előadást. Látható lesz decembertől a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című zenés színházi estjének kamaraváltozata, felújított formában, Scherer Péter szereplésével. 

Lovasi András a zenekar énekese, zeneszerzője elmondta: a zenés darabban az album 14 dala és még néhány hangzik el. Ez a második változata a produkciónak, amelyet nagyobb csapattal is bemutattak már korábban. Akkor a zenészek prózai szerepeket is vállaltak, ezúttal csak zenélnek az előadásban.

Az Átriumba költözik Krizsó Szilvia beszélgető színházi estje, tévéműsora is, Csavard fel a szöveget címmel pedig zenés irodalmi programot is terveznek. Továbbá egész évben képzőművészeti kiállítóhelyként fog működni az Átrium galériája, amelynek programját művészeti tanácsadóként Alföldi Róbert állítja össze; elsőként fotókiállítás lesz látható.

Az üzemeltetőváltással megtörténik a színház műszaki parkjának és villamoskábeleinek cseréje, valamint a hátsó, kiszolgáló helyiségek részleges felújítása, a színházat támogató magánbefektetők bevonásával.

Az Átriumtól az évad végével távozó Magács László, a korábban a Merlin Színházat is működtető Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: másik irányba indulnak el, és helyspecifikus előadásokat hoznak majd létre. Erről szeptemberre ígért bővebb tájékoztatást.

• Frida az Operettszínház bemutatója az Átriumban Frida Kahlo életéről - ...
• Egy, kettő, három az Átriumban Alföldi Róberttel - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024