Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ingyen kávézhatunk 2017-ben is! Kávézók listája itt!

2017.03.19 Kovács Gergely

Ingyen kávézhatunk 2017-ben is! Kávézók listája itt!

Az ország több kávézójában is ingyen kávét kaphatunk 2017. március 21-én a Julius Meinl által a Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezés részeként.

A globális kezdeményezés mögött, a Julius Meinl, mint a bécsi kávépörkölő és a bécsi kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete áll. Hagyományainak megfelelően a céget erős kötelékek fűzik a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra nem csupán egy sajátos életmódot jelent, hanem a művészekre és írókra gyakorolt inspiráló hatása is közismert. Hagyományteremtő szándékkal, idén Magyarország is csatlakozott a felhíváshoz.

"Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam." Biztos sokaknak ismerősen cseng a fenti idézet, József Attila: Születésnapomra című verséből. Nem véletlen, hogy ez az idézet lett az egyik hívószava, a Julius Meinl Költészet Világnapja alkalmából indított, rendhagyó kezdeményezésének is.

Lelkünk mélyén mindannyiunkban ott rejlik a költő. Engedjük szabadon szárnyalni és tegyük különlegessé ezt a napot! Rendelj egy kávét, meríts ihletet és FIZESS VERSSEL, 2017 március 21-én a Költészet Világnapján!

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Oszd meg velünk gondolataidat vagy kedvenc verssorodat a Költészet Világnapján, s a kávét mi álljuk! 2017. március 21-én kedden egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki".

A felhíváshoz csatlakozott éttermek és kávézók szeretettel meghívják a magyar kávészerető közönséget, hogy gondolataikat és érzéseiket kellemes környezetben verses formában fejezzék ki.

A verssel és idezettel fizethető kávék típusai: espresso, cappuccino, latte.

Csatlakozz ha szereted az INGYENES programokat!


Ne hagyja ki a JÁTÉK menüpontunkat sem, ahol többek között könyvet nyerhet.

A felhíváshoz csatlakozott helyszínek:
Budapest
Átrium Park Étterem EUREST (Cím: Budapest 1138 Váci út 45.)
Café Park EUREST (Cím: Budapest 1117 Irinyi József u. 4-20.)
Cziniel Cukrászda és Kávéház (Cím: Budapest 1031 Nánási út 55.)
Dunapark Kávéház (Cím: Budapest 1137 Pozsonyi út 38.)
Gerbeaud Kávéház (Cím: Budapest 1051 Vörösmarty tér 7-8.)
Hard Rock (Cím: Budapest, 1051 Deák Ferenc u. 3-5.)
Jókenyér (Cím: Budapest, 1126 Istenhegyi út 23.)
Magvető Café (Cím:1074 Budapest Dohány u. 13. )
MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1134 Kassák Lajos u. 18.)
MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.)
MT Budafoki út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Budafoki út 103-107.)
MT Dob utca EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1073 Dob u. 76-78.)
MT Fehérvári út EUREST (Cím: Budapest 1117 Fehérvári út 68-70.)
MT Krisztina körút EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1013 Krisztina krt. 55.)
MT Magyar Tudósok Körútja étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Magyar Tudósok körútja 9.)
MT Soroksári út EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1095 Soroksári u. 166/a.)
MT Szerémi út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Szerémi út 4.)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Ludovika büfé-étterem
1083 Budapest, Ludovika tér 1. 2.szárny
Office Garden étterem EUEREST (Cím: Budapest 1117 Alíz utca 2.)
Rózsavölgyi Szalon (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.)
Science Park étterem EUREST (Cím: Bp 1117 Irinyi József u. 4-20.)
SE Balassa utca étterem EUREST (Cím: Budapest 1083 Balassa utca 8.)
SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1089 Nagyvárad tér 3.)
Stex(Cím: Budapest 1085 József krt. 55-57.)
Szamos Szépkilátás Cukrászda (Cím: Budapest 1121 Szépkilátás u. 1.)
Urban Betyár (Cím: Budapest 1051 Október 6. u. 16-18.)
Vian Café Liszt Ferenc Tér (Cím: Budapest 1061 Liszt Ferenc tér 9.)
Vian Café Gozsdu Udvar (Cím: Budapest 1061 Király u. 13/C)
Vian Café Bisztró Bazilika (Cím: Budapest 1051 Hercegprímás u. 15.)
Vigadó (Cím: Budapest 1051 Vigadó tér 2.)
XVIII. Kerületi Szakrendelő EUREST (Cím: Bp. 1183 Thököly út 3.)

Ha nem akarsz lemaradni a hasonlóan jó programokról, akkor csatlakozz a Programajánló oldalhoz!


Budakeszi

Jókenyér (Cím: Budakeszi 2092 Fő út 134.)

Csongrád-Bokros

Mars étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 6648 I. kerület)

Dunaföldvár

Marcipán Cukrászda (Cím: Dunaföldvár 7020 Béke tér 3.)

Gödöllő

Jókenyér (Cím: Gödöllő 2100 Petőfi Sándor tér 4-6.)

Győr

Irodalmi Kávézó (Cím: Győr 9026 Hédervári út 7.)
Petz Aladár Kórház EUREST (Cím: Győr 9023 Vasvári Pál u. 2-4.)

Kecskemét

Knorr Bremse új EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Kecskemét 6000 Georg Knorr u. 8.)

Kiskunfélegyháza

Club Silver (Cím: Kiskunfélegyháza 6100 Daru u. 1.)

Komárom

Mylan étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Komárom 2900 Mylan utca 1.)

Miskolc

Miskolci Kórház EUREST (GYEK,Csillagpont) (Cím: Miskolc 3526 Szentpéteri kapu 72-76.)
Otthonka Kávézó (Cím: Miskolc 3525 Horváth L. u. 7.)
Woodoo Cafe (Cím: Miskolc 3525 Szentpáli u. 2-6.)

Mohács

Vágóhíd Mohács EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Mohács, 7700 Pick Márk u. 1.)

Mosonmagyaróvár

Monarchia Kávéház (Cím: Mosonmagyaróvár 9200 Jókai Mór u. 8.)

Nagykovácsi

Jókenyér (Cím: Nagykovácsi 2094 Kossuth Lajos u. 71.)
Amerikai Nemzetközi Iskola (Cím: Nagykovácsi 2094 Nagykovácsi út.12. )

Pilisszentiván

Jókenyér (Cím: Pilisszentiván 2084 Erzsébet Ipari park 4.)

Rácalmás

Hankook étterem (A, B épület) EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Rácalmás 2459 Hankook tér 1.)

Szeged

A’cappella Cukrászda és Kávéház (Cím: Szeged 6720 Kárász u. 6.)
Kis Virág Cukrászda (Cím: Szeged 6720 Klauzál tér 1.)
Nagy Virág Cukrászda (Cím: Szeged 6720 Klauzál tér 1.)
Pianino Cukrászda és Kávéház (Cím: Szeged 6720 Londoni körút 3.)
Pick Szeged központi EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szeged 6725 Szabadkai út 18.)

Székesfehérvár

Grundfos GMH 3 - EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Székesfehérvár 8000 Holland fasor 15.)
Grundfos GMH 4 - EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Székesfehérvár 8000 Holland fasor 15.)

Szentendre

Szamos Marcipán Múzeum (Cím: Szentendre 2000 Dumtsa Jenő utca 12.)

Szentgotthárd

Opel étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szentgotthárd 9970 Füzesi út 15.)

Szombathely

Luk Savaria (1,2 épület) EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szombathely 9700 Zanati út 31.)
Markusovszky étterem EUREST (Cím: Szombathely 9700 Markusovszky Lajos u. 3.)

Tata

Est presszó (Cím: Tata 2890 Ady Endre u. 21.)

Tatabánya

Coloplast Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 15.)
Grundfos GMH 1 - Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 14.)
Grundfos GMH 2 - Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 14.)
Turul Cafe & Étterem (Cím: Tatabánya 2800 Fő tér 6.)

Törökbálint

Telenor Székház étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Törökbálint 2045 Pannon út 1.)

Veszprém

Balluff Veszprém EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 8200 Veszprém Pápai út 55.)
Continental Veszprém EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 8200 Veszprém Házgyári út 6-8.)
Daiquiri Kávéház és Bár (Cím: 8200 Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet)
Forrás: Julius Meinl Facebbok

Ne hagyd ki a cikk alatti kapcsolódó híreket sem, és a JÁTÉK menüpontban található nyereményjátékokat is ajánljuk. 

A kapcsolódó hírekben is találsz INGYENES programokat!

• Ittál már sült teát? Most kipróbálhatod a Frupka sült teát!
• A Szépség és a Szörnyeteg film a mozikban! Videó itt! NYERJ JEGYEKET!
• INGYEN gyárlátogatás és ingyenes sör a sörgyárban!
• Dr Csernus horoszkóp elemzése




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024