Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Minden idők legdrágább Broadway előadása lett a Harry Potter!

2018.04.23 kovacsad

Minden idők legdrágább Broadway előadása lett a Harry Potter!

A Broadwayn is sikerrel debütált a hétvégén a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darab. J. K. Rowling, a színmű társszerzője, a Harry Potter-regények írója a New York-i premieren elmondta: nem tervezi a darab folytatását.

A Broadwayn is sikerrel debütált a hétvégén a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darab. J. K. Rowling, a színmű társszerzője, a Harry Potter-regények írója a New York-i premieren elmondta: nem tervezi a darab folytatását. Az írónő hangsúlyozta, hogy a regényfolyam után a kétrészes darabbal már tényleg mindent elmondott, amit a varázslótörténettel el akart mesélni - idézte a szerzőt a Variety.com.

A Londonban kilenc Laurence Olivier-díjjal kitüntetett Harry Potter és az elátkozott gyermek című színművet április 22-től játsszák a felújított New York-i Lyric Színházban. Az előadás megvalósításának teljes költségvetése - a színháznak a darabhoz való átalakításával együtt - meghaladta a 68 millió dollárt (17 milliárd forintot), s ezzel a legdrágább nem musicalprodukció lett a Broadway történetében. 

A Jack Thorne színművéből John Tiffany rendezésében műsorra tűzött dráma a brit fővárosban hatalmas sikert aratott, s már csaknem két éve játsszák. Rowling hét regényben írta meg a varázslófiú, Harry Potter történetét, a színmű viszont a regények cselekményét felhasználva már Potter és barátai felnőttkorában játszódik, és főhősei a Roxfort Varázslóiskolába járó gyerekeik.

"A hetedik, befejező regény epilógusából már kiderülhetett - mondta el New Yorkban Rowling -, hogy Albus, Harry fiának sorsa érdekelt a továbbiakban." Hozzátette: a darabbal teljessé vált a történet, és úgy érzi, az már "cinikus húzás" lenne, ha Harry unokáinak történetét is megírná.

Az Entertainment Weekly beszámolója szerint Rowling a könnyekig meghatotta a darab szereplőit, mikor a bemutató előtt meglátogatta a társulatot. Az írónő elárulta, hogy a Broadway-premierrel együtt már 16. alkalommal látta a darabot. A bemutatón Chris Rock, Liev Schreiber, Brooke Shields, Glenn Close és Whoopi Goldberg is részt vett.

A Potter-univerzum a filmek világában tágul tovább: novemberben mutatják be a mozik a Legendás állatok folytatását, amiről lentebb a kapcsolódó cikkekben olvashattok. 

• Harry Potter filmzenék 2018-ban az Arénában és a Margitszigeten!
• Itt a Legendás állatok és megfigyelésük folytatásának előzetese - VIDEÓ ITT!
• Az illuzió bajnokai 2018-ban Budapesten az Arénában - Jegyek az illuzió ...




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024