Árnyakra vetődünk címmel érkezik Richard Osman új krimije - Olvass bele!

Három különc nyomozó, egy lehetetlennek tűnő ügy – Megérkezett Richard Osman legújabb krimije.

Miről szól a könyv?
Richard Osman új regényében a bűnügyi rejtély legalább annyira szól az emberi természet kiszámíthatatlanságáról, mint a tettes leleplezéséről. Az Árnyakra vetődünk különleges nyomozócsapata három egészen eltérő személyiséget hoz össze: egy visszavonult rendőrt, egy talpraesett testőrt és egy extravagáns bestsellerírót. Különböző tapasztalataik, egymásnak feszülő módszereik és szokatlan barátságuk adják a történet igazi erejét, amelyben a humor és az emberi kapcsolatok legalább olyan fontosak, mint a fordulatos bűnügy. 

Miért aktuális most?
A Csütörtöki nyomozóklub 2025-ös Netflix-filmadaptációja után Richard Osman történetei újabb, immár filmes közönséghez is eljutottak. A brit szerző eközben párhuzamosan építi két sikeres krimisorozatát: az Árnyakra vetődünk a 2024-ben indult Gyilkosokra utazunk második kötete. Az új megjelenés így különösen jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, miként vált egy televíziós személyiség néhány év alatt a kortárs szórakoztató irodalom egyik legnépszerűbb alakjává, és miért működnek ennyire jól a hagyományos detektívtörténetek modern újragondolásai.

 Leírás
Richard Osman írói pályafutása a könyvpiac egyik legnagyobb sikertörténete. A brit televíziós műsorvezető és producer 2020-ban, negyvenkilenc évesen jelentette meg első regényét, a Csütörtöki nyomozóklubot, amelyből rövid idő alatt nemzetközi könyvszenzáció lett. Azóta könyvei világszerte több millió példányban keltek el, és bebizonyította, hogy a klasszikus angol krimi hagyományai a mai olvasók számára is rendkívül vonzóak lehetnek.

Az Árnyakra vetődünk ugyanakkor jól mutatja, hogy Osman nem kíván egyetlen bevált receptnél maradni. Míg első sorozatának varázsát az idősotthon lakóinak találékonysága és a meghitt angol környezet adja, újabb regényeiben a nemzetközi bűnügyi kalandok, a nagyobb tétek és a lendületesebb cselekmény kerülnek előtérbe. A két sorozatot mégis ugyanaz az írói szemlélet köti össze: Osman számára a gyilkosságok felderítése mellett legalább annyira fontos, hogy szerethető, esendő és emlékezetes emberekről meséljen.

Az új kötetet az angolszász kritika is kedvezően fogadta. A Publishers Weekly csillagos kritikában méltatta Osman szellemességét és lendületét, a Booklist pedig a regény humorát és érzelmi gazdagságát emelte ki. A Kirkus Reviews szerint a különc nyomozók társaságában eltöltött idő önmagában is élvezet, hiszen jóval rátermettebbek, mint amilyennek első pillantásra látszanak.

Az Árnyakra vetődünk így egyszerre kínálja a klasszikus rejtvénykrimik intellektuális örömét és a modern szórakoztató irodalom könnyedségét: olyan történet, amelyben nemcsak az számít, ki követte el a bűnt, hanem az is, kikkel próbáljuk megfejteni.

ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA!

Olvass bele! Részlet a kötetből: 

„Amy Wheeler soha nem értette pontosan, miről is szoktak beszélgetni az emberek. Most is ott vannak körülötte ebben a nyomasztóan cuki könyvesboltban. Három-négy fős kis csoportokba gyűlnek, egymás felé emelgetik a borospoharukat, és folyamatosan csacsognak. De miről? A véleményükről? A jóisten kímélje meg Amyt a véleményektől. Ő azt a határozott álláspontot képviseli, hogy mindenkinek évente legfeljebb, mondjuk, négy véleményt lenne szabad megfogalmaznia. És azt a négyet igazán fontos ügyekre kellene fenntartania.

Ha odasompolyogna az egyik ilyen nevetgélő, bólogató kis közösséghez, mit tudna nekik mondani egyáltalán? Ezek biztosan könyvekről beszélgetnek, nem? Mivel tudna Amy hozzájárulni a témához? Szinte semmivel. Egyszer lelőtt egy embert egy szíriai diktátor palotájának a könyvtárában, és ennyiben ki is merülnek a könyvekről szerzett élményei.

A helyiségen végignézve feltűnik neki, hogy minden csoportban van egy Amy. Egy szégyenlősebb alak, aki kicsit hátrébb húzódva áll, és kétszer olyan gyakran emeli a poharát a szájához, mint a többiek. Mosolyog a szavaikon, de semmit nem mer hozzátenni önálló kútfőből. Az összes csoportban elfér egy ilyen „csendestárs", valószínűleg még örülnek is neki, mert a fő szónokoknak így több idő jut, hogy részletesen kifejtsék a véleményüket, viszont kettővel már semelyik csoport sem tudna mit kezdeni. Az megakasztaná a dinamikát.

Amy még soha nem járt könyvbemutatón – létezik olyan ember, aki igen? –, ezért egy ideig céltalanul sétálgat a helyiségben, és úgy tesz, mintha idetartozna. Steve késik, mert ki akarták rabolni a brockenhursti vasútállomás parkolójában. Mivel a brockenhursti rendőrkapitányságot bezárták – „költségcsökkentésre hivatkozva, Amy, inkább nem is mondok semmit" –, Steve bevonszolta az önjelölt rablót a helyi biliárdklubba, ahol megígérték neki, hogy bezárják a takarítószerek közé, amíg kiszáll egy rendőr Lymingtonból, hogy letartóztassa. Na mindegy, röviden annyi a sztori, hogy Steve lekéste a vonatát, és csak a Graham Norton Show-ban fognak találkozni. Bő lére eresztve pedig az történt, hogy részletesen átbogarászták a Brockenhurst–London–Waterloo járat menetrendjét, és közben alaposan kivesézték a biliárdklub tulajdonosának az exfeleségét, aki a hírek szerint éppen képesítés és szakmai engedély nélküli kozmetikusként dolgozik Portsmouthban. Amy más körülmények között hamarabb rövidre zárta volna a beszélgetést, de mivel most abból a két lehetőségből választhatott, hogy magányosan őgyeleg egy könyvbemutatón, vagy végighallgatja az apósa anekdotáit, amelyek azzal kezdődtek, hogy „És hadd meséljek el még valamit, amit senki sem tud Portsmouthról", inkább Steve-re szavazott.

Persze minden anekdota véget ér egyszer, és Amy most kénytelen ismét arra fordítani az energiáit, hogy eljátssza, otthon érzi magát ebben a közegben.

Pedig általában kifejezetten jól megy neki a beilleszkedés. Akár egy tbiliszi halpiacon találja magát, akár egy nairobi petrolkémiai konferencián, azonnal be tud olvadni a tömegbe. Ezeket a világokat ismeri és érti. Ezt viszont? Ezt a könyvekkel kibélelt poklot, tele manírosan gesztikuláló férfiakkal és nőkkel, akiknek mások fésülték be a haját. Rosie azt mondta, elég „köznapi viseletben" megjelenni, és Amy már itt szembesült azzal, hogy azért nem edzőcipőben kellett volna jönnie. Sem tréningruhában. Ha ezeknek ilyen a „köznapi viselet", akkor mit vesznek fel ünnepélyesebb alkalmakra? Lovagi páncélt?"