Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Azahriah koncert turné 2023-ban - Jegyek itt!

2023.10.10 kovacsad

Azahriah koncert turné 2023-ban - Jegyek itt!

Azahriah koncertezik 2023-ban Sopron, Budapest és a Balaton koncerthelyszínein is! Jegyek itt!

A még mindig csak húszéves, de már évek óta hatalmas követőtáborral rendelkező Azahriah Youtuberként kezdte pályafutását, ám hamar kiderült, hogy énekesként és dalszerzőként is ragyogóan tehetséges. 2021-ben lépett először színpadra, 2022 pedig már egyértelműen az ő éve volt: a hazai fesztiválok headlinere volt, zajos sikert aratott a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, majd megtöltötte a Budapest Parkot is, de láthattuk már őt a One Republic előzenekaraként is Budapesten.

Azahriah munkáját gyorsan a szakma is értékelte, hiszen jelölést kapott és végül nyert is az MTV EMA „Local act" kategóriájában.  DESH-sel közös, A ló túloldalán című lemeze, illetve az azt követő Silbak EP egyaránt sikert aratott. Hundred Sinsszel közös, Mindent megbocsájt című dalának klipje az idei Klipszemle közönségdíját nyert , a Four Moods címűé a legjobb sztiló kategóriájában nyert – az utóbbiból pedig az év egyik legnagyobb TikTok-őrülete kerekedett. Az üstökösszerű karriert befutó Azahriah a streaming-toplisták állandó vezetője: közel 100 millió lejátszás a Spotify-on, több mint 130 millió lejátszás a Youtube-on a jelenlegi mérlege, ami kiemelkedő a hazai mezőnyben. És ez a szám természetesen napról napra nő.

Az egyre népesebb rajongótábora tudja, hogy az előadó a kreatív folyamatokból is oroszlánrészt vállal. Nem lesz ez másként a Papp László Budapest Sportarénában sem: az egyébként is látványos élő show-jairól ismert Azahriah 2023-as grandiózus koncertjére garantáltan előáll valami extrával zeneileg és látvány tekintetében is.

Ajánlónk után folytatódik a cikk! Pogány Induló az MVM Domeban - Jegyek itt!
Az Azahriah koncertezik 2023-ban országszerte. 

Turnéállomások:

2023. március 3. Debrecen (Jegyek itt!)
2023. április 28. Sorpon, SopronFest (Jegyek és VIP jegyek itt!)
2023. július 7. Ráckeve, Duna-part Fesztivál (Jegyek és VIP jegyek itt! Napijegyből a péntekit kell venni!)
2023. július 22. Kunfehértó Fesztivál (Szombati napijegy itt!)
2023. július 26. Salgótarján Pont Ott Parti (Jegyek itt!)
2023. augusztus 11. Miskolctapolca (Jegyek itt!)
2023. augusztus 24. Zamárdi, STRAND (Jegyek és VIP jegyek itt!)
2023. szeptember 15-16. Kecskemét

2024.
2024. május 24-én a Puskás Arénában
2024. május 25-én a Puskás Arénában 
2024. május 26-án a Puskás Arénában 
2024. nyár - SZIGET (Hogy tényleg fellép-e majd kiderül. Erről itt olvashatsz!)

BÓNUSZ!
Nézd meg INGYEN a 2023-as Aréna koncertjét! Részletek itt!

HA NEM AKARSZ LEMARADNI A JEGYEKRŐL KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS, ahol azonnal posztolni fogjuk, ha a jegyek megnyíltak.

Ajánló:

Külföldi turné:
2023. november 2. - Bécs
2023. november 3. - Prága
2023. november 4. - Varsó
2023. november 6. - Berlin
2023. november 7. - Cologne
2023. november 9. - Manchester
2023. november 10. - London
2023. november 12. - Párizs
2023. november 14. - Zürich
2023. november 15. - München

• ValMar koncert turné 2023 - Jegyek és helyszínek itt!
• Beton.Hofi koncert 2024 - Jegyek és helyszínek itt!
• Manuel koncert turné 2024! Helyszínek és dátumok itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024