Caramel koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek itt!

Kelt: 2020.10.03 kovacsad

Caramel koncert turné 2020 - Jegyek és helyszínek itt! Budapest, Szeged, Tatabánya, Szombathely és még számos város közönsége láthatja 2020-ban Caramel élő koncertjét. Jegyek itt!

Molnár Ferenc Caramelnek a zenélés mindig is a lételeme volt, saját szerzeményeivel, demóival végig járta a nevesebb kiadókat, ahol sorra elutasító választ kapott. A fordulat 2004-ben következett be a TV2 Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba, aminek azóta is töretlen népszerűségnek örvendő kiemelt szereplője. 

A hazai könnyűzenei előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja, Facebook rajongótábora több mint 400,000 főből áll, dalait 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken. 

Az elmúlt években több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat. 2017-ben A Dal című Eurovíziós dalválasztó műsor zsűritagjaként vállalt szereplést.

2017-es Caramel 7 című album dupla platinalemez lett, 2018-ben pedig elsőként kapta meg az újonnan alapított Máté Péter-díjat a könnyűzene területén végzett kiemelkedő munkásságáért. 

Az utóbbi időkben dalszerzőként és szövegíróként is egyre markánsabb eredményeket ér el, mint például a 2019-es Dal című műsor győztes és negyedik helyezett dalának esetében.

Molnár Ferenc Caramel 2020-ban országos turnéra indul! Jegyárak és helyszínek itt!

2020. október 6. Veszprém, Hangvilla
2020. október 28. Szeged, IH Rendezvényközpont
2020. október 30. SZombathely Agora

2020. november 6. Miskolc, Művészetek Háza
2020. december 12. Tatabánya a Vértes Agorája

2020. december 30. Budapest, Vígszínház
2021. február 6. Salgótarján, Médiaközpont
 

Megosztás:


 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK

CSATLAKOZZ HOZZÁNK



LEGOLVASOTTABB HÍREK