Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Hegedűs a háztetőn a RaM Colosseumban! Jegyek itt!

2014.05.29 Kovács Gergely

Hegedűs a háztetőn a RaM Colosseumban! Jegyek itt!

A Budapest Klezmer Band élő zenéjével 2014. augusztus 28-án a Zsidó Nyári Fesztivál 2014-es programjában lesz látható a legendás musical. Az előadásra a jegyvásárlás már elindult.

A Zsidó Nyári Fesztivál fontos feladatának tekinti, hogy évről évre egy-egy vidéki színház produkcióját műsorára tűzze. Ebben az évben a Pannon Várszínház Hegedűs a háztetőn című előadását láthatja a közönség 2014. augusztus 28-án. Az előadás különlegessége, hogy a műbe szinte beépül a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band élő zenéje, a játék szerves részeként.

A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önirónikus lírával fogalmazza meg az emberi esendőséget. Szeretettetel szól az emberről, huncutul a ,,ha én gazdag lennék” vágyról, méltósággal a kisemmizésről, a hontalanságról. A rettegéssel és fájdalommal teli mindennapokra azonban mégis derű, az élet végtelen szeretete a válasz, a történetből árad az életöröm csakúgy, mint az ismert dallamokból.

Jegyek és a fesztivál programja itt!

A cikk alatt további musical programokat is ajánlunk!

Szereposztás:
Tevje, tejesember: Gazdag Tibor
Golde, a felesége: Pap Lívia
Cejtel: Telegdi Kamilla / Gőbölös Krisztina
Hódel: Porzsolt Éva / Kiss Barbara
Chava: Staub Viktória
Sprince: Krámer Juli
Bjelka: Kurdi Panni
Jente, házasságközvetítő: Egyed Brigitta
Mótel Kamzojl, szabó: Molnár Ervin
Sendel, az anyja: Oravecz Edit
Percsik, diák: Keresztesi László
Mordcha, kocsmáros: Farkas-Csányi Attila
Rabbi: Krámer György
Mendel, a fia: Kiss Dávid
Avram, könyvárus: Lenchés Márton
Náhum, koldus: Punk Péter
Lázár Wolf, mészáros: Koscsisák András
Cejtel nagymama: Kovács Ágnes Magdolna
Fruma-Sára: Egyed Brigitta
Jászl, kalapos: Horváth Bence
Csendbiztos: Kiss T. István
Ivan, Felügyelő: P. Petőcz András
Fegyka: Szelle Dávid
Szása, a barátja: Horváth Bence
Oroszok, falubeliek:Magyar János, Troják Tibor, Pelle Viktor / Fekete Csaba
Első diákfiú: Kiss Máté
Második diákfiú: Schäfer Benedek
Falubeliek, kíséretek, fiúk, lányok, Falubeliek, fiúk, lányok: Kovács Ágnes Magdolna, Jenei Viktória, Dudi Viktória, Hercsik Rebeka, Gfellner Fanni, Steingruber Nikolett, Percze Csenge, Jurák Lili, Órás Martin, Farkas Rebeka, Pápai Polli, Balázs Petra,
A Hegedűs: Gazda Bence

Közreműködik a Budapest Klezmer Band

Rendezőasszisztens: Dudi Viktória, Punk Péter, Jenei Viktória
Koreográfus: Krámer György
Díszlettervező: Kovács Yvette Alida
Jelmeztervező: Justin Júlia
Rendező: Vándorfi László

• Musical előadások és jegyek Budapesten és vidéken! Jegyek 700 forinttól!
• Voca People jegyek! 2014-ben újra Budapesten!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024