Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

INGYENES Robotika Kiállítás Budapesten!

2019.02.15 Kovács Gergely

INGYENES Robotika Kiállítás Budapesten!

Találkozz az első humanoid robottal. Csak 4 napig lesz elérhető az ingyenes robotikai kiállítás.

2019. február 21. és 24. között Robotika kiállítással várják látogatóinkat. Február végén négy napon keresztül a robotok veszik át az uralmat az ÁRKÁDban. Gyere el te is, és ismerkedj meg Pepperrel, az első humanoid robottal, aki világszerte már több szállodában, repülőtéren és üzletben is megtalálható. Most pedig az ÁRKÁDba érkezik, hogy bárki közelebbről megismerkedhessen vele és persze más érdekes robotokkal is.

A négynapos rendezvény során számos érdekes programmal várják a látogatókat. Többek között részt vehetnek egy kérdezz-felelek előadáson, ahol Pepper válaszol majd a kérdésekre. A robotok harcában a győztes robotokra lehet fogadni és persze szurkolni a meccsek során. A robot táncverseny során a legjobban táncoló, a szépségversenyen pedig a legszebb kinézetű robotra lehet majd szavazni. Emellett robotépítő verseny is várja a vállalkozó kedvűeket, ahol a Robotépítők Magyarországi Egyesületének a segítségével a résztvevők a robotok összeszerelésétől kezdve azok programozásáig egy teljes folyamaton végigmehetnek.

Ha szereted az érdekességeket és a futurisztikus élményeket, akkor ajánljuk a Csodák Palotáját, vagy a Szabadesés szimulátort a szélcsatornában. További érdekes programok a cikk alatti kapcsolódó hírekben.

• Bűvész Színház Budapest szívében! Jegyek itt!
• Állatkertek éjszakája 2019
• Mineshow 2019-ben Budapesten a Hungexpón - Jegyek itt!
• Cesar Millan Budapestre jön 2019-ben - Jegyek a Cesar Millan Aréna showra itt!
• Főnix Tűzcirkusz - Tűzvarázs várja 2019-ben a Fővárosi Nagycirkusz ...
• Sebességmérős csúszda is lesz Budapesten!
• Idegenvezetők Világnapja 2019 - INGYENES hajós városnézés, villamosos ...
• Torkos Csütörtök 2019




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024