Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

István a király 2014-ben! Jegyek itt!

2014.04.19 Kovács Gergely

István a király 2014-ben! Jegyek itt!

Az István, a király 2014-ben is több helyszínen látható lesz. Az egyik ilyen különleges előadás Szarvason a Szarvasi Vízi Színház műsorában lesz látható hagyományos rendezésben.

A Szarvasi Vizi Színház 2014-ben is izgalmas előadásokkal várja a közönségét és a 2014-es programból már ízelítőt is adtak. Az előadások egyeztetése még folyik, de amit már biztosan elárulhatunk, hogy a közönség nyomásának engedve, közkívánatra ismét műsorra tűzzük a Békéscsabai Jókai Színház nagy sikerű Monte Cristo grófja című musical előadását, hogy a zenés előadásoknál maradjunk, két előadásban megnézhetik az István a király című rockoperát, Zsuráfszky Zoltán hagyományos rendezésében.



Az István, a király határon belül és túl közmegegyezéses nemzeti jelképévé vált a magyarságnak, aminek minden egyes előadása ünnep. Az előadás a Békéscsabai Jókai Színház, Zsuráfszky Zoltán hagyományos rendezésében látható. A főszereplők közt látható Gubik Petra, Gerner Csaba, Szomor György, Presits Tamás, Gulyás Attila. Az előadás 2014. augusztus 16-án és 17-én lesz látható a vízi színpadon.

Online jegyvásárlás az előadásokra és további részletek ide kattintva!

Az egri Gárdonyi Géza Színház elhozza Presser Gábor már-már klasszikusnak mondható
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljét. A kecskeméti Katona József Színházból érkezik a Páratlan páros című nagy sikerű bohózat. A tánc kedvelői a Pécsi Nyári Színház A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS című vadnyugati táncbohózatát nézhetik meg Ennio Morricone dallamaival, a Pécsi Balett művészeivel.

Szinte a Szarvasi Vízi Színház színpadára íródott – hiszen egy tengerparti halászkikötőben játszódik – a Chioggiai csetepaté című vígjáték a Jókai Színház előadásában. A békéscsabai színház elhozza még a Koldusopera című előadását és Bartus Gyula színművész Lovak című musicaljét, valamint a Toldi, és a Nyolckor a bárkáncímű családi előadásokat. A kiszivárgott hírek szerint a legendás Illés együttes rajongói is megnézhetnek egy készülő zenés produkciót.


A Vers a víz fölött programsorozatban a Jókai Színház művészei mellett olyan kitűnő versmondó-színészek is szerepelnek, mint például Eszenyi Enikő, Kubik Anna, Eperjes Károly és Kolti Helga.

Az idei évadban is rengeteg szabadtéri helyszín várja a nézőket. A kapcsolódó hírekben további programokat gyűjtöttünk össze!

• Tied a világ az Illés zenekar dalaival Sopronban, Budapesten, Szarvason! ...
• Vonatokkal, vitorlásokkal bővült a szarvasi Mini-Magyarország makettpark!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024