Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

A Tesz-Vesz város is a 14 virágkompozíció közt látható a Debreceni Virágkarneválon!

2021.08.12 kovacsad

A Tesz-Vesz város is a 14 virágkompozíció közt látható a Debreceni Virágkarneválon!

Idén 14 virágkompozíció lesz látható a Debreceni Virágkarneválon, a készülő kompozíciókat csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek. A virágkocsikat 20-án a Nagyerdei körúton kiállítva láthatja a közönség, este pedig különleges fénytechnikával megvilágítva tekinthetik meg azokat.

Puskás István (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, hogy idén sem lesz karneváli felvonulás és a külföldi fellépők is hiányoznak a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt. Hozzátette: 14 cég, egyesület, intézmény tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az általa megálmodott virágkompozícióval.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője arról is beszélt, hogy a Szent Koronát ábrázoló virágkocsit augusztus 20án mutatják be Debrecenben, másnap pedig Nagyváradon is bemutatják, majd szeptember elején a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői is megcsodálhatják Budapesten.

Átányi Ajtony, a Fórum Bevásárló Központ igazgatója a cég virágkocsijáról szólva elmondta, hogy az "Élj a divatnak szabadon!" címet viseli a virágkocsijuk, mert a pandémia után visszakapták az emberek a szabadságukat, ezért érdemes felújítani a ruhatárukat.

Bereczki-Szabó Lászlóné, a Debreceni Szakképzési Centrum kommunikációs csoportvezetője közölte, hogy 5. alkalommal vesznek részt a karneválon, melyen egy bölcs bagoly képviseli az intézményt. A kis baglyok pedig a diákokat jelenítik meg.

Bors Richárd, az "Egy a természettel" Nonprofit Kft. szakmai igazgatója elmondta, hogy a Vadászati Világkiállítás kabalakutyáját, Fátyolt formázzák meg.

Domokos Csilla, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. szóvivője szerint 20. alkalommal indítanak virágkocsit, mellyel idén az óceánok műanyagszennyezésére akarják felhívni a figyelmet.

Gary Baker, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. hatóanyaggyártásért felelős igazgatója kiemelte, a testi egészség mellett a mentális egészségre helyezik a hangsúlyt, ezért választották Szinnyei Merse Pál Majális című festményét alapötletnek.

Győrösi Pál, a Richter Gedeon Nyrt. pr- és kormányzati kapcsolatokért felelős munkatársa közölte, hogy választásuk a Tesz-vesz Város figuráira esett.

Majoros Petronella, Hajdúszoboszló alpolgármestere közölte, Prémium zóna címmel a város turisztikai attrakcióit jelenítik meg virágkocsijukon.

Szöllősi Béla, a Magyar Posta Kelet-magyarországi Területi Igazgatóságának vezetője kifejtette, a 100 éves debreceni postának állítanak emléket postagalambot ábrázoló virágkompozíciójukkal, amelyen már a megújulás is érzékelhető a galamb szájában megjelenő QR-kóddal.
Forrás: MTI 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS a debreceni programokra ITT!

Az elmúlt 50 évben több mint 500 virágkocsi-kompozíció, több mint 1000 külföldi és hazai művészeti csoport, több millió szál virág, több tízezer közreműködő, több száz „virágos” program színesítette a rendezvényt.  

• Augusztusra költözik, és magyar produkciókkal jön a VeszprémFest 2021!
• Debreceni Ünnepi Játékok 2021 - Jegyek itt!
• Kökény Attila és Zséda koncert 2021-ben Debrecenben a Kölcsey Központban - ...
• Ködszínház idén is! Látványos videó itt az ingyenes látványosságról!
• Augusztus 20-i programok 2021 nyarán!
• A párizsi Notre Dame musical Magyrországon - Jegyek és szereplők itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024