Friss hús címmel érkezik Jack Ketchum és Lucky McKee könyve! Olvass bele!
Harmadik kötetével lezárul Jack Ketchum világhírű kannibálhorror trilógiája.
A horror irodalom világában akadnak könyvek, melyek kitörölhetetlen nyomot hagynak az olvasó lelkében, és vannak azok, amelyek mély sebet is ejtenek. Jack Ketchum Dead River-trilógiája utóbbi kategóriába tartozik, ráadásul a Holt idény és az Ivadék Lucky McKee-vel írt zárása nem csupán egy brutális horror történet, hanem kíméletlen társadalomkritika és az emberi természet legsötétebb oldalának tükre.
A Friss hús nem pusztán rémisztgeti az olvasót, de gondolkodásra is késztet. Bepillanthatunk egy átlagos amerikai család életébe, ahol – ahogy az lenni szokott – a látszat idillje mögött szörnyű titkok lapulnak. Amikor az apa, Chris Cleek rábukkan az erdőben a vad, civilizálatlan Nőre, ahelyett, hogy egyszerűen elsétálna, foglyul ejti, hogy saját beteges vágyait kielégíthesse és megmutassa családjának, hogyan kell „megzabolázni" a természet erőszakosságát. A hatalom és a mások feletti uralkodás iránti vágy azonban szörnyű árat követel.
A regény brutális őszinteséggel tárja elénk az emberi kegyetlenséget, a patriarchális elnyomást és a civilizáció álságosságát. Míg egyesek számára megrázó az erőszak vizualitása, azok, akik mélyebbre ásnak, olyan történetet találnak, amely szembesít az emberi gyarlósággal és a hatalmi visszaélések következményeivel. Jack Ketchum nyers stílusa és Lucky McKee filmszerű elbeszélésmódja együttesen alkotnak vérfagyasztó, mégis elgondolkodtató művet. A Friss hús egy kíméletlen társadalmi látlelet a horror kulisszái előtt.
KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁS IDE KATTTINTVA!
A szerzőről
Jack Ketchum volt az írói álneve Dallas William Mayrnek, aki bár dolgozott színészként, tanárként, irodalmi ügynökként és faanyag-kereskedőként is, végül a horror területén alkotott maradandót. Négyszer kapta meg a műfaj legnevesebb elismerését, a Bram Stoker-díjat, 2011-ben pedig a World Horror Convention a legnagyobb horrorszerzőknek járó irodalmi díjjal tüntette ki. Több művét is megfilmesítették. Mayr hetvenegy évesen, 2018 elején hunyt el.
Lucky McKee rendező, író és színész. Többnyire a horror műfajában tevékenykedik, legismertebb munkája a 2002-es Frankenstein játékai. Később Ketchum több művét is szélesvászonra adaptálta.
OLVASS BELE!
Részlet a kötetből:
„Lassan hajnalodik. A legsötétebb órát már maga mögött hagyta, ahogy elmaradt az erdő mélye is, és a sziklás ösvények, melyeket órákon, sőt talán napokon át követett, fényesen lobogó láztól fűtve. Az éjszakából előbb nappal lett és aztán valószínűleg éjszaka megint, miközben követte az olyannyira ismerős ösvényeket, ki a tengerhez. Most jól látni őt a pirkadatban, de útközben meg-megállt és fülelt, időnként rövid kunkorokkal vissza is kanyarodott, ezért biztos benne, hogy nem követték. Az üldözői feladták.
Már ha egyáltalán a nyomába mertek szegődni a sötétben. A nő csak sötétben mozgott.
Legújabb sebeivel szerencséje van – egészen közel helyezkednek el egymáshoz a bal oldalán. A kés és a golyó nyoma. A félhold és a telihold, csupán centiméterekre egymástól. Sártapaszt tett rájuk, és a derékövét használta rögtönzött szorítókötésként. Így nem maradt utána vércsapa, amit üldözői követhettek volna.
De még meg kell gyógyulnia.
Fájdalmat persze érez. Fájdalmat, amely válltól térdig végiglüktet rajta. Úgy ostromolja a testét, ahogy a hullámverés a partot. De a fájdalmat tűrni kell. Ez semmi a vajúdás fájdalmához képest. A fájdalomból csak egyvalami következik.
Hogy életben van.
De még meg kell gyógyulnia.
Végigpásztázza tekintetével a sziklás dagályvonalat, és azonnal meglátja. Pontosan a kellő alak és szín. Sárgászöld, hosszú, lapos levelek a tenger alatti hínárerdőből kiszaggatva és partra vetve. Csillogóan nedves, eleven és egészséges levelek. A nő begázol a vízbe, a hűvös hullámok ide-oda áramlanak a vádlija körül. Húzzák és megtaszítják. A fény megcsillan a hullámokon. A tenger erjedt bűze, a halál átható szaga érződik. A partvonal haldoklik és rögtön újjászületik.
Mindez a Nőre is hatással van.
A tengert mindig is a szövetségesének tudhatta.
Csendes éjszakákon, amikor a víz egészen visszahúzódik, hallja a világ lélegzését.
Most meglazítja az övét, és leereszti a csípőjére, vigyázva, nehogy elveszítse a kést.
Térdre ereszkedik, és gyengéden lemossa sebeiről az összes sarat. Amikor az ágyékkötőjén végigszivárgó vér könnycseppekként hullik a vízbe, feláll és kiballag a partra. Lehajol, kirángat néhány levélcsomót a sziklás meder fogságából, leöblíti róluk a homokot és a kagylótörmeléket, aztán az egészet a sérüléseire nyomja.
Csíp. Ez is a tenger miatt van.
A tenger most úgy csap át rajta, mint valami méreg, mint egy ajándék. A fájdalom lassan alábbhagy. Még több bőrszerűen vastag levelet tép, lemossa őket és az oldalához nyomja, aztán felemeli a derékövét és újra szorosra húzza, hogy a helyükön maradjanak.
A kavicsos fövenyen lépdelve a tócsákat fürkészi a lába előtt ennivalóért, a magasban a szirtfalakat pedig menedékért. Nemsokára meg is leli mindkettőt. Egy maréknyi kagylóra bukkan. Két apró rákra. És úgy tizenöt méterre maga előtt, talán tíz méter magasan a gránit sziklafalban egy keskeny hasadékot pillant meg – a barlang mohafüggönyös bejárata alig kivehető. A rákokat összeroppantja a fogával, és szinte egészben lenyeli őket. A kagylókat kettesével a tenyerébe szorítja és a sziklákhoz csapdossa, végül elfricskázza az összetört héjakat, és kilefetyeli a húst.
Amikor végzett, átvág a parton, és egy keskeny ösvényen felkapaszkodik a barlanghoz.
Nagyjából három méterre a bejárattól megtorpan. A levegőbe szimatol. Előhúzza a kést az övéből. A késen még mindig ott sötétlenek saját vérének foltjai, emlékeztetőül az előző éjszakára – amikor a Tehén, a Nő elvesztett családjának utolsó megmaradt tagja, váratlan pálfordulással, közvetlenül a csípője fölött belemártotta. Az életével fizetett ezért.
Most azonban egy másik élet szagát szippantja be.
Egy ismerős szagot."
