Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Jóemberek címmel érkezik Tallér Edina új könyve!

2024.05.14 Kovács Gergely

Jóemberek címmel érkezik Tallér Edina új könyve!

Május 16-tól kapható az új kötet. Sőt hamarosan könyvbemutató is lesz.

Jászberényi Gábor ajánlója  
Tallér Edinát láttam kezdőként, láttam íróvá érni, láttam felnőni a gyerekeit, és játszottam színdarabjában. Mégis tele van meglepetéssel! A Jóemberek című könyvét olvasva olyan, mintha elmerülnénk az elbeszélő tudattalanjában, amelyben a filozofikusság és a romantika ugyanannyira érvényesen van jelen, mint a kiábrándultság vagy a bármely életszakaszban beköszöntő életválság.

Ha a történetet szeretném összefoglalni, egyszerre lenne könnyű és nehéz dolgom: egy budapesti házaspár elindul vidékre, útközben lerobbannak egy faluban, és egy ideig ott ragadnak. De a kialakult helyzetben szembesülniük kell azzal, hogy valami más is történt velük, és már az a tét, hogy mit tudnak – vagy nem tudnak – kezdeni egymással. A szerző kiváló humorral és gazdag iróniával festi meg a fővárosi és vidéki Magyarország jelenét és közelmúltját. A párbeszédei színesek, olyan életteliek, ismerősek, mintha mi mondanánk őket. Problémafelvetései aktuálisak és szemérmetlenül emberiek: behúz, beültet a hátsó ülésre, hogy aztán együtt vágjunk neki a párkapcsolati roadtripnek, egyenesen Jacobsville felé.

Rövid részlet a kötetből
 „Pár sarokkal arrébb Idegzsába azonnal begyújtja a kályhákat, amint belép a há­zába. Jól lehűlt minden reggel óta, kell vagy fél óra, mire kicsit felmelegszenek a falak. Addig összepakolászom a ro­mokat, gondolja. A hamutálak ürítésével kezdi. Körülbelül húsz perc alatt végez mindennel, cigicsikkek, üres üvegek a kukában, asztal letakarítva, szemét fel­söpörve, padló felmosva. A munka vé­geztével a mosdóba megy, kezet mos, erről eszébe jut Margit. Nagyot szippant a levegőbe, érezni akarja a nőt, a reggeli test szagát, de hiába, a ház rég kiszellő­zött. Margit illatát elfújta a szél."

KEDVEZMÉNYES ONLINE VÁSÁRLÁS IDE KATTINTVA! 

Fülszöveg
Margit és Dénes átlagos budapesti házaspár szokványos lakótelepi élettel, látszólag csekély igényekkel és vágyakkal, rég elfeledett és elfojtott álmokkal, soha meg nem valósított tervekkel. Amikor az asszony idős édesanyja meghal, nekivágnak Kiskunhalasnak, ám útközben lerobbannak a parányi Jakabszálláson, és egy ideig ott ragadnak. A helyi pacalozó tulajdonosa, Nyúzó Jóska, a titkait féltve őrző böllér, akit sérült arca miatt csak Idegzsábának hívnak, és az őket mindenhová követő vén albínó ikerpár, a Jolikák sorsdöntő módon sodródnak bele Margiték életébe. A kialakult helyzetben a párnak szembesülnie kell vele, hogy az utazás és a folyvást kiújuló viták, veszekedések, kicsinyes csetepaték mellett valami más, meghatározóbb dolog is történt velük.

A szerző kiváló humorral és gazdag iróniával festi meg a fővárosi és vidéki Magyarország jelenét és közelmúltját. Az egzisztenciális és a generációkon átívelő szorongás, álmok és valóság, hűtlenség és magány, és persze a vágy egy jobb, tartalmasabb életre egyszer s mindenkorra eldönti, a főhősök merre tartanak útjukon, és vajon közös-e az út. Tallér Edina regénye beültet a hátsó ülésre, hogy aztán együtt vágjunk neki a párkapcsolati road tripnek, egyenesen Jacobsville felé.
 

Könyvbemutató a Dante Közösségi Alkotótérben május 16-án 18 órától (Budapest II., Török u. 1.) Esemény: https://www.facebook.com/events/7041039369334872

Tallér Edina regénye gazdag iróniával festi meg a főváros és vidék között tévelygő szereplők életén keresztül Magyarországot. Senki sem tudja, hol a helye. Van esély a hazatalálásra?
JÓEMBEREK – Road movie a buckaságon. Párkapcsolati roadtrip, egyenesen Jacobsville felé.

Az est moderátora: Jászberényi Gábor
Közreműködők: Gerner Csaba, Gulyás Hermenn Sándor
Zenél a SLAPSTICK? zenekar

Jegyvásárlás: https://cooltix.hu/event/6630fac4ae56dc31d47a9b8d
(A belépővel a DANTÉ-t támogatod, és 10% kedvezményt kapsz a megvásárolt könyvek árából.)

Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon
Május 23-án, csütörtökön 20.30-tól a Margitszigeten, a Kristály Hajó Színpadán.

https://www.facebook.com/events/1480046576200685

A szerzőkkel György Alida beszélget.
Közreműködik: Gerner Csaba




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024