Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert 2026 - Jegyek és helyszínek itt!

Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert 2026 - Jegyek és helyszínek itt!
Sorsuk és egyben első találkozásuk 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szóló lemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. A lemezének címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette, ahogy több tucat egyéb hazai sláger fűződik a nevéhez. Néhány Viktor által írt dal a teljesség igénye nélkül: Motel, Mindhalálig mellettem, Szerelem miért múlsz, Őrizd az álmod, Nincs semmi másom…
Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek, melynek első nyilvános előadása Debrecenben volt a Református Nagytemplomban. Az akkor még két személyes produkció „kinőtte” magát és egy, a szakma legjobbjaiból álló 11 tagú komoly nagy zenekar állt immár a „főhősök” mögött, fantasztikus hangzást nyújtva.
Legutóbb Kökény Attila 50. születésnapját együtt ünnepelték egy nagyszabású koncerten a MVM Domeban és a koncert után országos turnéra indultak, amit adventi és karácsonyi koncertekkel zárnak majd az év végén, azán 2026-ban tovább folytatódik még az ünneplés,
Turnéállomások:
2026. február 14. Miskolc, Művészetek Háza
2026. február 16. Kecskemét, Katona József Nemzeti Színház
2026. február 20. Veszprém, Hangvilla
2026. március 8. Eger, Gárdonyi Géza Színház
2026. március 10. Békéscsaba, Csabagyöngye Kultúrális Központ
2026. március 19. Százhalombatta, Barátság Kultúrális Központ
2026. május 7. Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
2026. május 9. Érd, Szepesi Gyula Központ
2026. május 11. Tatabánya, A Vértes Agorája
2026. május 12. Cegléd, Kossuth Központ
2026. június 6. Tokaj, Fesztiválkatlan
2026. június 26. Fertőrákosi Barlangszínház
2026. július 3. Debrecen, Nagyerdei Szabadtéri Színpad
2026. augusztus 8. Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2026. augusztus 15. Balatonfüred Szabadtéri Színpad
2026. szeptember 29. Törökszentmiklós, Ipolyi Arnold Művelődési Központ
2026. december 4. Kaposvár Sportcsarnok
2026. december 5. Szombathely, Agora













