Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Ráadás INGYEN Havasi koncert is lesz 2020-ban!

2020.11.21 kovacsad

Ráadás INGYEN Havasi koncert is lesz 2020-ban!

2020-ban csak ingyen koncert keretein belül találkozhatunk Havasi Balázzsal!

A Havasi csapat közelménye:

"Kedves Vendégünk! Kedves Barátaink!

A decemberi Aréna-koncertek évek óta nemcsak egy eseményt jelentenek számunkra, hanem az év fénypontját is. Az elmúlt években összesen 21 alkalommal történt meg velünk az a csoda, amire egész évben várunk, és amiből egész évben táplálkozunk. Ezek az élmények bennünk is és talán a nagyközönség egy részében is összefonódtak az év végével.

Az élet azonban idén megtanított bennünket arra, hogy magunkért, de talán legfőképpen mások egészségéért képesnek kell lennünk változtatni a szokásainkon, és úgy gondoljuk, hogy ebből mindannyian kiválóan vizsgáztunk. A járvánnyal szembeni első csatát megnyertük. 

Abban azonban szinte minden szakértő egyetért, hogy az őszi-téli időszakban a járványnak egy második hulláma is várható, aminek a kimenetele jelenleg nem jósolható meg. Ezért úgy gondoljuk, hogy az elmúlt hónapokból tanulva nem szabad félnünk a változtatástól, hiszen a jelenlegi helyzetben semmi sem fontosabb annál, mint hogy a koncerteket minden korosztály számára biztonságosan rendezhessük meg.

Így az eddigi évbúcsúztató hangulat helyett a produkció történetében most először hangzik majd el tavasszal a Tavaszi szél, és ha tradíciót nem is teremtünk ezzel, egy dologban biztosak vagyunk: a show minden eddiginél nagyobb lesz.

A HAVASI Symphonic Aréna Show új időpontja 2021. december 18., szombat, 14:00 és 19:30. A decemberre megváltott jegyek automatikusan érvényesek a decemberi koncertekre, a korábban kiválasztott ülőhelyekre.

A Blue együttes természetesen májusban is velünk lesz, mi pedig számoljuk a napokat, míg újra felgördülhet a függöny az Arénában.

Jegyvásárlás és jegyárak itt!

Nem szeretnénk azonban, ha a karácsonyi időszak idén Havasi-zene nélkül telne el. Ezért azoknak, akik érvényes jeggyel rendelkeznek a májusi koncertekre, különleges ajándékkal készülünk. Decemberben egy exkluzív, online Havasi-koncertet rendezünk, amelyet minden Aréna-koncertjeggyel rendelkező jegyvásárló díjmentesen nézhet meg az otthonából. Emellett számukra a koncert napjára ingyenesen letölthetővé tesszük a még megjelenés előtt álló HAVASI Best Of Aréna DVD-t és a Best Of HAVASI Symphonic CD-t is.

Az érvényes jeggyel rendelkező vendégeinknek november végén fogjuk megküldeni a közvetítés megtekintéséhez, illetve a letöltésekhez szükséges kódokat.

Találkozzunk decemberben az online térben és aztán jövő májusban személyesen is!

Ezt követően újra a megszokott év végi időszakban, 2022. decemberében lesz majd HAVASI Symphonic Aréna Show Budapesten.

Üdvözlettel:

A HAVASI Csapat"

• Il Divo koncert 2022-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
• Apáca show musical 2021-ben Szegeden! Jegyek és szereposztás itt!
• Ákos koncert 2021 nyarán Tokajban! Jegyek itt!
• A Diótörő balett 2023-ban is látható az Operettszínházban - Jegyek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024