Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Voca People koncert 2016-ban Budapesten a Kongresszusi Központban - Jegyek itt!

2016.04.04 kovacsad

Voca People koncert 2016-ban Budapesten a Kongresszusi Központban - Jegyek itt!

A Voca People 2016. december 27-én Budapesten a Budapesti Kongresszusi Központban lép fel majd Győr, Debrecen és Szeged legnagyobb koncerttermeiben ad koncertet. Voca People jegyek már kaphatóak!

A Voca People koncertjei már évek óta folyamatos teltházzal futnak, s már meghódították Magyarországot is.

A VocaPEOPLE 2016-ban ismét országos turnéra indul, hogy amolyan kabaré jelleggel egy rengeteg humorral és zenével teli élménnyel töltsék meg a közönség szívét.

A Voca People  Az Univerzumot már meghódították, most a Föld jön... cmű előadásában is ismét a legismertebb slágereket hozzák el, s adják elő a maguk különleges módján.

A Voca People csapat most is nyolc művészből áll, ebből három a női hangfekvést képezi (alt, mezzo, szoprán), három a basszus, tenor és bariton illetve kettő minden más hangért felelős.

A Voca People 2016. december 27-én a Budapesti Kongresszusi Központban lép fel. A Voca People 2016-os előadásaira már elkezdték a jegyek értékesítését!

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A Voca People 2016-os turné állomásai:

2016.12.27. 15 és 20h Budapest     Budapest Kongresszusi Központ
2016.12.28  19h          Debrecen    Kölcsey Központ
2016.12.29  19h          Győr           Egyetemi Csarnok
2016.12.30  19h          Szeged       Városi Sportcsarnok

• Piaf show 2017-ben ismét Budapesten - Jegyek Anne Carrere koncertjére itt!
• Winter Wonderland - Karácsonyi koncert Sinatra dalokkal az Arénában - Jegyek ...



Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2021