Kultúraonline logo
facebook twitter RSS

Zorán koncert turné 2018 - Jegyek és helyszínek itt!

2017.12.14 kovacsad

Zorán koncert turné 2018 - Jegyek és helyszínek itt!

Zorán koncert turnéra indul 2018-ban. A koncertsorozat keretein belk Budapest, Salgótarján és Szolnok koncerthelyszínein is fellép.

Zorán a 2017-es évet az Unplugged jegyében indította és országos koncerturnéra indult, a turné pedig 2018-ban is folytatódik. Az „Unplugged” kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, olyan vendégek zenélnek, akik éppen ezt a hangzást erősítik és jó néhány szerzeményben vonósnégyes színesíti majd a zenei élményt.

A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb, korábban még sosem hallott szerzeményeknek.  

Zorán turné állomások:

2018. március 1. Törökbálint, Munkácsy Mihály Kulturális Központ 
(Jegyek itt!)
2018. március 20. Szolnok, Aba Novák Agóra Kulturális Központ (Jegyek itt!)
2018. március 21. Kiskunmajsa, Konecsni György Kulturális Központ (Jegyek itt!)
2018. március 22. Budapest, Kőrösi Csoma Kulturális Központ (Jegyek itt!)
2018. március 28. Veszprém, Hangvilla (Jegyek itt!)
2018. április 4. Salgótarján, József Attila Kulturális Központ (Jegyek itt!)
2018. április 9. Szeged, Városi Sportcsarnok (Jegyek itt!)
2018. április 22-én Miskolc Generali Aréna (Jegyek itt!)
2018. június 24. Makó, Hagymaház (Jegyek itt!)
2018. augusztus 16. Balatonfüred (Jegyek itt!)
2018. szeptember 17. Győr, Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ (Jegyek itt!)
2018. október 11. Békéscsaba Csaba Gyöngye (Jegyek itt!)
2018. október 15. Szombathely, Agora (Jegyek itt!)
2018. november 6. Debrecen, Kölcsey Központ (Jegyek itt!)
2018. november 11. Budapest, Kongresszusi Központ (Jegyek itt!)
2018. november 19. Bajai Városi Színházterem (Jegyek itt!)
2018. november 21. Kaposvár, Szivárvány Kulturpalota (Jegyek itt!)

    

• Koncz Zsuzsa koncert turné 2019-ben - Jegyek és helyszínek itt!




Ez is érdekelhet

 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
LEGÚJABB VIDEÓK
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - KultúraOnline.hu 2011-2024