Az István, a király "gyermek előadás" az Eiffel Műhelyházban - Jegyek itt!
A gyerekeknek szóló István, a király junior előadás a rockopera legismertebb dalait gyerekek előadásában szólaltatja meg az Eiffel Műhelyházban. Jegyek lentebb!
A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát.
Ezúttal Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperáját, a Magyarország első szent királyának történetét feldolgozó az István, a királyt szemelte ki e célra, amelynek rövidített, gyermekbarát verzióját más helyszínen láthatta már a közönség István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében. A 2023/24-es évadban ezt a kész produkciót fogadja és mutatja be az OPERA az amúgy is családias, fiatalos Eiffel Műhelyházban.
Aztán ha van olyan gyerek, amelyik kedvet kap hozzá, az évad során alkalma lesz a „nagy” István, a királyt is megnézni Szinetár Miklós izgalmas rendezésében. Jegyvásárlás itt!
• Idén még négy verzióban láthatjuk az István, a királyt országszerte!
• István, a király rockopera 2025-ben az Erkel Színházban - Jegyek itt!
• Szenteste és Karácsony napján is lesz Diótörő előadás Budapesten az ...
• Madagaszkár musical Budapesten a Pesti Magyar Színházban! Jegyek a ...
• A Szépség és a Szörnyeteg musical az Operettszínházban - Jegyvásárlás ...